Hősök napja

Gara István, Nagyatád város díszpolgára mondta a megemlékező beszédet május 28-án, a Hősök napja megemlékezés alkalmával.

Alább olvashatjátok!

Hősök Napja 2023.május

"Hős a Magyar Értelmező Szótár szerint:” Halálra is elszánt vitéz katona. ... Bátorságával vagy helytállásával példamutató ember.”... Másik meghatározás szerint „hős aki egy magasztos cél érdekében hajlandó az életét is feláldozni”.

Mi az a cél amiért érdemes, kell hőssé válnunk? Mindenek előtt a isteni akaratnak, parancsnak való megfelelés, felebarátaink, szeretteink, hazánk szeretete, védelme. Hazánk története bővelkedik olyan férfiakban, nőkben, akik ezen elvek alapján váltak hőssé, akár életük feláldozása árán is. A magyar hősök emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni a nemzet hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét. 1925. május 1-jén a honvédelmi miniszter Hősök Emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját. 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések. Az okok mindenki számára ismertek.

A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény pedig ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő májusának utolsó vasárnapját. Nagyatádon a 90’-es évek második felétől kezdtük szervezni a Hősök Napi megemlékezést, amit azután az önkormányzat is átvett a megjelent új törvény alapján.

Édes és dicsőséges a Hazáért meghalni!- írja Horatius. Nem gondolom, hogy minden hősi halottunk így gondolta ezt, de tették a dolgukat, amivel a hazát, szeretteik biztonságát, hitük védelmét szolgálni vélték!

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért.”(Jn.15,12-17) Ők megtették ezt! Szolgálták, védték a hazájukat, családjukat, nemzetüket. Ma már sokat lehet tudni az első világháborúban tanúsított hősiességről, az immár 100 éve történtekről Doberdótól, az Isonzótól Galíciáig, az Erdélyi román betörésről és annak visszaveréséről. A salgótarjáni polgárok helytállásáról. Sopron megmaradásáról. A 2. Magyar Hadsereg tragédiájáról ...

A második világháború hőseinek emlékműve is elkészült. Hosszú időn keresztül nem volt szabad róluk megemlékezni. Most felkerültek neveik az emlékműre. Sok nagyatádi családot érintett a férj, a gyermek elvesztése. Máig ható tragédiák. Hiszen Mindenszentekkor most is égnek a gyertyák értük. Fölkerültek az emlékműre azok nevei is, akik a bombázások, az ostrom és a fajgyűlölet áldozatai lettek és ez így helyes. Ők is hiányoznak a családjukból és a közösségből!

Két világháború és egy levert forradalom áldozatairól most már szabadon és rendszeresen megemlékezik az ország és ennek örülni kell, mert nem volt ez mindig így! Most végre az emlékművekre fölkerülnek a megemlékezés koszorúi és a még élő, emlékező leszármazottak elhozzák a virágaikat, gyertyáikat. Azonban még mindig vannak adósságaink, amiket lassan törlesztünk. Megemlékezünk végre Hajnal Zénó atyáról, aki a nagyatádiakért, a hitéért, papi kötelessége teljesítéséért vált hőssé, mártírrá, és a város lakossága oly sok év után, pár éve Nagyatádért kitüntetéssel mondott köszönetet a hősiességéért.

Megemlékezünk Mindszenthy József esztergomi érsekről, bíborosról, aki népe és saját katolikus hitéért, a mindig oly fontos vallás és gondolati szabadságért, vállalta a meghurcoltatást, a száműzetést. Ravasz László református püspök is példáját adta a hősies helytállásnak. Ezekben a napokban különösen emlékezzünk Márton Áron püspökre, aki minden gyilkos hatalommal szemben fölemelte hangját az üldözöttekért, katolikus hitünkért. Elékezzünk Tóth Ilonka orvostanhallgatóra, akit meggyilkolt a kommunista hatalom... még hosszan folytathatnánk, és még így is sokan-sokan kimaradnának a másokért való helytállást, halált vállalók felsorolásából. Emlékezzünk a hétköznapok hőseire is!

Hősök mindig lesznek nemcsak a háborúk miatt, hanem az élet adta nehézségek, az embertársaink javáért végzett munkában is. A segítés, a mentés hősei! Tiszteljük azokat, akik fölül tudnak emelkedni az átlagon, felismerik a magasabb rendű értékeket és ezekért akár életüket is föl tudják áldozni.

Most ismét háború dúl nem messze a határainktól. Úgy látszik az emberiség viszonylag gyorsan felejt. Ismét hontalanok, özvegyek, árvák tömege esik áldozatul a gyűlölködésnek és újabb és újabb hősi emlékművek keletkeznek újabb és újabb hősökért szól a harang. Ma ismét fejet hajtunk a hősök, a nemzet hősei emlékezete előtt, és él bennünk a remény, hogy olyan kor következik egyszer, amikor nem a másik ember kiirtása, megalázása árán kívánják megoldani a nemzetek közötti konfliktusokat és az ideológiai különbségeket!

Az István a Király című rockoperában Réka kicsit átfogalmazva ismétli Jézus figyelmeztetését: „Kard által vész mind, ki kardot ragad.

Légy bölcs vezér és űzd el az ősi átkokat,

Békét keress, hisz volt már elég áldozat!”

Köszönöm, hogy meghallgattak!"